A Dr. Waltner Károly Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Csongrád-Csanád Vármegye (6723 Szeged, Agyagos u.45.)

Képzés terén érintett szakterületek:
A Dr. Waltner Károly Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Csongrád-Csanád Vármegye, mint integrált intézmény, ápolást-gondozást nyújtó fogyatékos személyek otthona fogyatékkal élő betegek ápolására és gondozására szakosodott, valamint gyermekvédelmi egységet is működtetünk (gyermekotthon, lakásotthon, nevelőszülői hálózat). Szociális munkás hallgatóként, majd később szociális munkásként elsősorban az ellátottak mentálhigiénés gondozás és foglalkoztatás területét érintő munkafeladatok elvégzésére lesz jogosítványa, a gyermekvédelem területén, pedig az elhelyezett gyermekek ellátására, nevelésére, fejlesztésére. A munkavégzés kiterjed az igénybevételi eljárási folyamatokon keresztül az ellátott beköltözés utáni lelki és aktivitást elősegítő intézményi élet segítésére, azokkal kapcsolatos adminisztrációra, szabadidős tevékenység biztosítására.

Az intézményi gyakorlóhely előnyei:

• Hét féléves, az elméleti oktatást követő intézményi gyakorlatok során kipróbálhatja és alkalmazhatja a tanultakat
• Az intézményi gyakorlaton biztosítjuk szakmai fejlődését, megtanulhatja kompetencia határait.
• Közvetlen munkafolyamaton keresztül találkozhat a kliensekkel.
• Felügyelet mellett gyakorolhatja azokat a munkafeladatokat, melyeket a diploma megszerzése után fog végezni.
• Megismerkedhet más ellátási formákkal, ezzel a későbbi elhelyezkedésének megkönnyítését biztosítja.
• Az intézményi gyakorlat során találkozhat olyan esetekkel, melyek a tanulmányai gyakorlati alkalmazásán is túlmutatnak- ezzel lehetősége van tapasztalatszerzésre.
• Betekintést nyer és átfogóan tanulmányozhatja az intézményi életet szabályozó dokumentumokat, lehetősége nyílik szakmai javaslatainak beépítésére.
• Megismerheti az ellátottak jogi és érdekképviseletét, azok színtereit.
• Ötleteivel hozzájárul az intézmény életének színesítéséhez.
• Az állandó támogató szakmai felügyelet biztosíték a szakmai személyiségének fejlődésére.
• Hallgatói munkaszerződés kötésével rendszeres havi juttatásban részesül. 

Weboldalunkon sütiket használunk

A waltnerkarolyotthon.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.